Írásaim - Képernyőfüggés

Képernyőfüggő gyerekek – ideje lépnünk!

Nem kevés szülő fordult hozzám kétségbeesve, amikor úgy érezte, már kicsúszott a kezei közül az irányítás, és nem képes befolyást gyakorolni gyermekére. Aki egyre komolyabban tiltakozik, és egyre ijesztőbben reagál, amikor a szülő határt szab valamelyik kütyü használatának.

A tízéves Marci dührohamai látványosan csökkentek, amióta nem videójátékozik. A négyéves Peti nem verekszik az oviban, amióta csökkentették a táblagép használatát. A 11 éves Luca újra olvas, amióta nem nézhet tévét, és az evészavarai is múlófélben vannak. A hároméves Barbinak még fáj a hasa, de legalább tudjuk, miért, pornóoldalakat talált véletlenül a tesói gépén.

Édesanyaként szinte nap mint nap, újra és újra feladatom korlátokat állítani a fiamnak, foglalkozni a témával. Együtt érzek vele, amikor arról panaszkodik, hogy a korábban „jófej” osztálytársai már csak a „felchargolásról” és a „shootolásról” tudnak beszélgetni, és nem állnak be hozzájuk játszani. Csodálattal tölt el, amikor újra és újra azt tapasztalom, milyen új készségeket sajátít el a gyerekem az interneten keresztül, vagy beállítja az automata válasz e-mailt a gépemen, amit nekem egy félórája nem sikerült, illtve egy új billentyűkombinációt tanít.

Határt kell szabnom saját magamnak is. Erőfeszítés nem ránézni az e-mailjeimre éjjel 11-kor, és reggel hagyni legalább negyedórát, mielőtt beindul a gépezet, és válaszolni kezdek az újonnan érkezőkre. Nem mindig sikerül. És imádom, hogy bárhol tudok szkennelni vagy megnézni egy bolt nyitvatartási idejét.

Csodálatos lehetőségeket rejt a virtuális világ, mégis aggodalommal tölt el a technológia. Ma már látjuk az árnyoldalát is. Sokat tudunk róla, de még mindig nem eleget. Elszánt vagyok, újra és újra elmondom, leírom, miért muszáj csínján bánnunk vele, és mit tehetünk azért, hogy gyerekeink csak az előnyeit tapasztalják meg. Mi, akik most gyerekeket nevelünk, fiatal felnőttként kezdtünk el fokozatosan ismerkedni a digitális világgal. Mégis olyan nehéz letenni az okostelefont, csak azért, mert épp beszél hozzánk valaki. Abban a pillanatban, ahogy lehetőség nyílik rá, már vesszük is elő. A szállásra megérkezve az első dolgunk, hogy megkérdezzük a WIFI- jelszót. Szükség? Rossz szokás? Függőség? És nem gondolunk bele, milyen lehet ezzel ovisként találkozni.

Miért alakul ki a függőség?

A hatásmechanizmus igen egyszerű, és nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan dohányzásra, szerencsejátékra vagy bármi másra szokunk rá. A képernyő az agyban termelődő Dopamine nevű neurotranszmitter termelődését serkenti, aminek pedig a jutalomérzet kialakulásában van szerepe. A képernyő tehát jó érzést okoz, mintha megmásztuk, elértük, leküzdöttünk volna azt a bizonyos valamit. De akkor mi vele a baj? Egyrészt az, hogy a jutalomérzet sokkal nagyobb, mint az a valóságban reálisnak mondható. Mintha mindennap szerelembe esnénk vagy megnyernénk a lottó ötöst. Így nem lesz már értelme valódi erőfeszítéseket tenni, ha ilyen egyszerűen hozzá lehet jutni a jó érzéshez. Pedig a természet éppen erre találta ki ezt a nagyszerű mechanizmust, hogy a folyamat végén elérhető jutalomért hajlandók legyünk megdolgozni. Másrészt a dopaminfröccs után kiábrándító a valóság, ezért újabb és újabb adagokra van szükségünk belőle. És máris kész a függőség.

A képernyő hatásai

A hatások kétfelé oszthatók: amit a képernyő okoz, és amit az okoz, hogy nem valami mással foglalkozik a gyerek. Közvetlenül hat a legalapvetőbb élettani funkcióinkra. Késlelteti a Melatonin nevű hormon termelődését (ez este sötétben az elalvást segíti), így nehezíti az elalvást. Különösen problémás a serdülőknél, akiknél amúgy is felborul a Melatonin termelődése.

Ha már képernyőt néz az a gyerek, legalább ne az elalvás előtti órákban tegye.

Komolyan meg tudja zavarni az éhségérzetet is, van, akinél falási rohamokat, van, akinél épp az evésről való leszokást okozza.

Nagyon látványos a képernyő érzelmekre gyakorolt hatása. A fiatal, fejlődő agy számára teljes mértékben nem feldolgozható az az ingermennyiség, ami árad akár egy félórás rajzfilmből is, ez indulatzavarokat, megmagyarázhatatlan agressziót, szorongást eredményezhet.Könnyen belátható, hogyan nem támogatja a figyelem és a koncentráció fejlődését a képernyő. Nemcsak felpörget, hanem hozzászokunk a túl sok ingerhez, és innentől kezdve már minden, ami a valóságban reálisan elérhető, unalmassá válik. Olyan, mintha rengeteg akciófilm után nem tudnánk végignézni egy fekete-fehér dokumentumfilmet. Nehezíti az olvasás elsajátítását, késleltetheti a beszédfejlődést és a tanulmányi eredményeket is negatívan befolyásolja. Most már kutatások is bizonyítják, milyen kimutatható változásokat eredményez a fejlődő agyban a képernyőfogyasztás. Amit látunk, a viselkedésváltozás, sajnos csak felszín.

Amikor automatikussá válik egy gyerek számára a bekapcsoló gomb megnyomása minden olyan helyzetben, amikor kicsit is feszült vagy unatkozik, akkor újabb érzelmi következményekkel kell számolnunk. Szép lassan leszokik a nem virtuális térben zajló játékokról, amelyek által nemcsak készségei fejlődnek, de a napi szintű feszültségeket is ki tudná magából adni, levezetni, feldolgozni. A gyerekek a játékon keresztül kerülnek mindennap újra érzelmi nyugvópontra. Így tudják a stresszt levezetni – számukra az is stresszt okoz, hogy „Zolika elvette a homokozólapátot, Balázs meglökött, és az óvónéni igazságtalanul büntetett meg”. A virtuális térben zajló tevékenységek nem alkalmasak erre, így a fel nem dolgozott feszültségek további szorongásban, indulatzavarokban élnek tovább.

Az unalomra reflexként érkező gomb megnyomása még a kreativitás fejlődésére is kihat, nyilván nem jó irányban. A jó ötletek nem a túlingerelt agy gyümölcsei, épp az üresség, az unalom az, ami táptalajt jelent a számukra.

A rossz hír az, hogy ezek a hatások a képernyőn megjelenő elemek tartalmától függetlenül is jelentkeznek, pusztán az előtte eltöltött idő függvényeként. Maga a tartalom, az erőszak vagy pornó további szorongást okozhat.

Nézzük azért az előnyeit is

A világ kereke előreforog, és ez így van jól. Nem akarom a másik irányba erőszakolni, de meg kell tanulnunk okosan használni az okoseszközöket, hogy valóban a javunkat szolgálják, és erre tanítani a gyerekeinket. Ahogy a gyógyszeres dobozt sem borítom ki a gyerek elé a szőnyegre, vagy adom a kezébe a bicskát – „Tessék, játsszál vele, fiam kedvedre” – úgy kell határt szabnunk a digitális világban eltöltött időnek is.

Hiszek benne, hogy a digitális lehetőségek alapjaiban fogják megváltoztatni az oktatást. Homlokegyenest más szemlélet, amikor nem mi, felnőttek találjuk ki, mit kell tudnia egy gyereknek, hanem az ő érdeklődését középpontba állítva segítjük őt kibontakozni, és meghódítani a világot. Úgy, hogy közben motiváltan, igazi szenvedéllyel teszi mindezt. Nem unottan, kényszeredetten követi a tanrendet. A tanulási folyamat átalakulóban van, nem egy ember adja át a gyereknek, amit ő tud, hanem a nagy közös tudáshalmazból csipegetik ki a kicsik azt, amire nekik szükségük van. A reform egyelőre nem az iskolapadban, hanem otthon zajlik. Lenyűgöző bizonyítékát adva annak, hogy a gyerekeknek sokszor nincs is szükségünk ránk, nélkülünk is tudnak tanulni.

Honnan tudod, hogy függő?

Amikor kikapcsolod a gépet vagy még csak készülsz rá, a gyermeked által produkált érzelmi reakció erőssége elég jó fokmérője a függőségnek.

Minél hangosabban ordít, minél hisztisebb, annál valószínűbb, hogy már rabságba került.

Az is árulkodó jel lehet, hogy hányféle tevékenység helyett néz képernyőt. Játék, olvasás, alvás, evés, szaladgálás, stb. Ha valahol nincs WIFI, eszébe jut-e valami más, feltalálja e magát, képes-e még egyéb dolgokat csinálni, játszani? Nyűglődik-e az erdőben, mert nincs internetkapcsolat? Minél erősebben hiányzik a WIFI, annál biztosabb lehetsz benne, hogy függő. Mire hajlandó azért, hogy játszhasson? Mekkora erőfeszítést tesz azért, hogy képernyő elé kerülhessen? Látja-e reálisan, hogy mennyi időt tölt képernyő előtt? Hazudik-e róla? Zsarol-e téged, hogy játszhasson?

Sok szülő nem is gondolja, hogy a dühkitörések, szorongások vagy alvászavarok mögött a képernyő áll. És az is előfordul, hogy a tetemes mennyiségű képernyő-fogyasztásnak még nincs látható tünete: olyat is hallottam, hogy „kitűnő tanuló, miért ne hagynám, hogy játsszon”? (Kifejezetten agresszív játékkal játszott a fiú napi szinten több órát) Rengeteg olyan dolgot nem bocsátunk korlátlanul gyermekeink rendelkezésére, aminek nincs közvetlen hatása. A képernyőt is ideje lenne ezek közé sorolni.

A megelőzés mindig egyszerűbb

Az a tapasztalatom, hogy tíz-tizenegy éves korban vagy felette, amikor a szülők többsége rádöbben, hová vezetett a sok képernyő, már nagyon nagy erőfeszítés a folyamatot leállítani.

A kiskamasz már komolyan fenyegetőzik, zsarol, amitől sokan megrémülnek, és a folyamat kicsúszik a kezükből. Éppen ezért érdemes a korlátokat jóval korábban bevezetni. Igenis van hatásunk a gyerekeinkre, sőt, vágynak rá, hogy legyünk határozottak és mutassuk meg nekik, mi a jó és mi a rossz a világban. Ha a hároméves gyerekem „megesz reggelire”, és annyi mesét néz, amennyit csak akar – bár én megmondtam, hogy csak egyet lehet – akkor van min elgondolkodnom.

Mindenesetre, ha egyáltalán feltétlenül szükséges az óvodáskorút leültetni a képernyő elé, akkor érdemes már ekkor bevezetni, szabályozni ezt a tevékenységet. Térben, időben, tartalomban. Bőven elég lenne iskolás korban megismertetni a kicsiket, ezzel elkerülve a korai fejlődő agyban bekövetkező károsodásokat, de a legtöbb gyerek ovisként, vagy még hamarabb rendszeresen találkozik vele. A napi 15 perc is bőven sok!

A képernyő előtt töltött idő vitathatatlan előnye szülőként, hogy addig is csöndben van a gyerek, nem engem macerál. Ki tudok pakolni a mosogatógépből, be tudom fejezni a telefonbeszélgetést. Ha jelentősen korlátozom ezt az időt, akkor ez azt is jelenti, hogy meg kell tanulnom elviselni az unatkozó gyerekemet. Ám ennek számos előnye van. Előbb-utóbb megtanulja elfoglalni magát, és fejlődik a kreativitása. Minél korábban tanulja meg egy gyerek elfoglalni magát, annál jobb. De ez a tanulási folyamat nem jön létre az üresség- és az unalom kínzó szenvedése nélkül, és pláne akkor, ha ott a gomb, ami mindent megold.

Néhány apró változás

Azok a gyerekek, akik tér-, idő-, és tartalombeli korlátozás mellett kerülnek képernyő elé, kevésbé valószínű, hogy függővé válnak. Ez azt jelenti, hogy a kütyüket a nappaliban lehet csak használni, korlátozott időben, ellenőrzött tartalom mellett. Azt is látjuk, hogy azok a gyerekek, akik kevés szabadon felhasználható szabadidővel rendelkeznek, szintén kevésbé veszélyeztetettek. Hajrá, struktúra, közös játék, edzés, különóra, házimunka!

Példamutatás

Hát, igen, a legfájóbb pont egy szülő számára mindig az, amikor gyermeke tükrébe nézve látja önmagát. A változást mindig magunkon kell elkezdeni!

Nyomogatom a telefont, miközben a gyerek beszél hozzám? Vacsora közben felugrok, mert SMS-em érkezett? Egyikünk valóban függő? Akármiről is tartunk szentbeszédet, az utánzás a legerősebb tanulási forma, amivel a gyermekeinket formáljuk. A korlátokat kezdjük magunkon alkalmazni. Ha a párodat még nem sikerült rávenned a teljes változásra, legalább abban állapodjatok meg, hogy a gyerekek lefekvési ideje utánra tartogassa a szenvedélyét. A gyerek felé pedig komoly érv lehet, hogy a fejlődő idegrendszerre más hatással van a képernyő, mint a felnőtt agyra.

Elveszek valamit, de mit adok helyette?

Mit helyettesít a képernyő által okozott örömérzés a gyermekednél? Egyszerűen csak nincs ötlete, mivel csökkenthetné az unalom feszültségét? Szorong? Nehezen barátkozik, és így könnyebb? Tartozni szeretne valahova? Nincsenek sikerélményei? Bármi is legyen az, nem elég a korlátokat felállítani, adni is kell valamit cserébe. Több figyelmet, közös elfoglaltságot, élményeket, megértést. A hiány először szinte fáj. Mindegy, hogy a háromévesed nem nézhet még egy mesét, vagy a tizenegy éves nem játszhat, csak hétvégén. Nem fog neki tetszeni, és tiltakozni fog. Ne bagatellizáld el a dühét, érezz vele együtt, de legyél következetes. A képernyőtől megfosztott gyerek plusz figyelmet és törődést igényel. Készítsetek bakancslistát, milyen tevékenységekkel fogjátok közösen jól érezni magatokat?

Mi vagyunk a felelősek

Ha tetszik, ha nem, mi vagyunk a felelősek azért, hogyan használja gyermekünk a világhálót és a képernyőt. Mi adjuk a kezükbe az eszközöket, mi nem tanítjuk meg, hogyan kell azokat okosan használni. És mi várjuk el, hogy ennek ellenére képes legyen kontrollálni magát. Fel kell kötni a gatyánkat, mert tanulva tanítunk, épp egy fél leckével előttük járva. De megígérem, hogy érdemes kitartani, és lehetséges nagy változásokat létrehozni. Bizonyítja ezt az a sok bátor és elszánt szülő, aki hajlandó volt szembenézni a problémával, és a sok gyerek, akik kevésbé hisztisek, szorongók, tudnak aludni, enni, és képesek újra a jelenben lenni.

Pethő Orsolya
pszichológus

Shop

Folyton képernyőt bámul? 

Sejted, hogy ez nem jó, de fogalmad sincs mit tehetnél?

Kölyök Szerviz / Tini Szerviz Folyton képernyőt bámul kiadványa videóval, hanganyaggal. Azonnal használható eszközöket kapsz arra, hogyan korlátozd gyermeked képernyőhasználatát. 

BEJELENTKEZÉS

Ha nevelési gondjaid vannak, kérj időpontot!

ITT ÉRHETSZ EL

orsolya.petho@kolyokszerviz.hu
1027 Budapest, Horváth utca 14. IV. emelet

BEJELENTKEZÉS

+36 20 323 8908

© Kölyök Szerviz

A jobb felhaszhnálói élmény érdekében oldalunkon cookie-kat használunk. A részleteket az Adatkezelési tájékoztató tartalmazza.