A házimunka jelentősen leegyszerűsödött az évek során. Csodás gépek segítenek minket - ezer hála mindegyikért - és még sok találmány, például az eldobható pelenka, amelyek megkönnyítik a dolgunkat. Sok családhoz takarítónő jár, így ez is sok gondot levesz a vállunkról. Szó sincs arról, hogy túl kevésnek találnám a házimunkát. Ám nincs kényszerhelyzet (megjegyzem szerencsére), ami miatt muszáj lenne a család minden egyes tagját bevonnunk a munkába. Nehezen, de elbírjuk egyedül is. Örlődhetünk, hogy megtehetjük e a gyerekekkel, hogy ne csak önfeledten játszanak, hanem tegyenek is vissza valamit a közösbe. Elég jó anyák vagyunk e, ha nem csinálunk meg mártírként mindent? És persze egyszerűbb, ha mi megcsináljuk – való igaz, hogy míg mi pikk-pakk elpakolunk mindent, gyerekestül ez jóval hosszabbra nyúlik. Úszik a lakás, amikor a csemete “bő vízzel” felmos. Sokakat hallottam már panaszkodni, hogy ha a kiskorú is beszáll a főzésbe, mennyivel több takarítással jár. És amúgy is óriási macera, hiszen úgyis elfelejti, folyton figyelmeztetni kell, akkor meg nyafog, mert nincsen kedve. Megint egyszerűbb, ha megcsináljuk mi magunk, és marad a panaszkodás, hogy a gyerek nem csinál semmit.

Érdemes hosszú távon gondolkodnunk magunk és a gyerekek miatt is. Ha ma mindent mi csinálunk meg egyedül, így lesz ez 10 év múlva is. Érdemes jó korán elkezdeni, hogy rutinná váljék, mint a fogmosás. Ha már hoztunk egy döntést arról, kinek mi a feladata a családban, igyekezzünk a lehető legkevésbé felügyelni a folyamatot. Vágjunk jó pofát a medencéhez, aztán töröljük fel amikor nem néz oda. A kevéske kis motivációt nem érdemes korán letörni.

A munka tényleg nemesít. Nem csak Thomas a gőzmozdony, hanem mindenki szeret hasznos lenni. Dompamint (a jutalomérzetért felelős hormon) termel a dícséret, jó érzés, hogy kellünk a világban, van helyünk, hozzá tudunk járulni a közös jóhoz. Ez már a gyerekekre is igaz, mi öljük ki belőlük azzal, hogy türelmetlenek vagyunk, túl sokat várunk el, kritikusak vagyunk a munkájukkal kapcsolatban. Ezen felül azoknak a gyerekeknek, akik rendszeresen végeznek házimunkát, akiket bevonnak a közös teendőkbe, nagyobb lesz a felelősségérzetük a közösség ügyei iránt, és másoknak is többször segítenek majd.

Talán először nem nekünk kéne megszeretni ezt a fránya házimunkát? Mert addig csak riogatni tudjuk a gyerekeket vele. Persze, hogy nincs kedvük hozzá, ha mi is látványosan szenvedünk. Nem vagyok híve a külső motivációs eszközöknek, mert csak ideig-óráig működnek. Azt tapasztalom, hogy sem matrica, sem fagyi, sem több tévé nézés nem tudja ugyanazt a motivációs szintet fenntartani, mint amikor maga a tevékenység okoz örömet. De hogyan tudjuk ezt a belső motovációt elcsípni?

1.
Legyen vicces, közös móka a házimunka! Zenére felmosni, versenyfutással kivinni a szemetet, főzés közben séfeset játszani - sokkal élvezetesebb, mint savanyú arccal túllenni a feladatokon. Biztosak lehetünk benne, hogy ha sikerül eléggé viccessé tenni a dolgot, a gyerekek boldogan csatlakoznak majd.
2.
A kicsik jó része imádja a kihívásokat. Egész gyermeki létünk erről szól: vajon, meg tudom ezt is csinálni? Keressünk olyan feladatokat, amelyek felpiszkálják a kíváncsiságukat!
3.
Gondolkodjunk hosszú távon! Igen, a gyerekek sokáig nem jelentenek valódi segítséget. A legtöbb vezető ugyanezért bukik bele a delegálásba, mert nincs ideje és energiája kiosztani a feladatokat, majd nincs türelme elviselni, hogy az nem olyan lesz, mintha ő csinálta volna meg saját maga. A beosztottak értéktelennek és motiválatlannak érzik magukat, a vezető pedig elégedetlen. Minél korábban vonod be a gyerkőcöt, annál gyorsabban jut el odáig, hogy szinte jobb lesz, mint te. Természeti népeknél 6-7 évesek főznek a teljes családra, így hát van remény. Nem a gyerek képességein múlik, hanem, hogy hagyod e próbálkozni, vagy mindig kikapod a kezéből a porrongyot, amivel csak elveszed a kedvét a segítéstől.
4.
Legyünk valóban hálásak az erőfeszítésért! Ne a minőséget értékeljük elsősorban, hanem a befektetett energiát, a szándékot, ezzel életben tartjuk a belső tüzet.
5.
Hagyjunk némi szabadságot abban, hogy mikor, vagy mit végez el. Kérdezzük meg, mit vállal, mikor ér rá. A döntési jog, a kontroll csodákra képes.
6.
Minél korábban kezdjük el kialakítani a rutint. Már az egyéves is örömmel bele tudja tenni a levetett ruháját a szennyesbe, s ha ezt minden nap megteszi, gondolkodás nélkül csinálja majd 12 évesen is.
7.
Ne feledjük, hogy kellünk még! Ne várjuk el, hogy azért, mert egyszer megállapodtunk a feladatokban, már mindig örömmel el is végzi azt. Sok más dolog is van egy gyerek életében, ami leköti a figyelmét, ami iránt szenvedélyesen rajong. Szülőként újra és újra bele kell tennünk ezt az energiát, hogy fontossá tegyük a házimunkát, hogy majd egyszer, ki tudja mikor, már önmagától is működjön a rendszer.

Pethő Orsolya, pszichológus
www.kolyokszerviz.hu